Lovastorna verseny zajlott településünkön helyi szereplőkkel.
Immár második éve került megrendezésre a Szalajka Kupa Lovastorna Verseny, amely egyben Országos Minősítő is volt, ahol 21 ló, 90 lovastornász, 10 egyesület képviselte magát magyar és szlovák színekben. A szombati nap folyamán a kötelező feladatokat lóháton, míg a legkisebbek műlovon mutatták be programjukat. Vasárnap a szabadon választott kűr gyakorlatokat láthatták az érdeklődők egyéni és csapatversenyben. A Szilvásváradi Lovas Sport Klub Egyesület lovastorna csapata eredményesen szerepelt. Csapat-C Kategóriában a dobogó 3. fokára állhattak (a csapat tagjai: Perge Flóra, Csoma Réka, Kecskés Alexa, Lassán Dóra, Vincze Liána, Turai Róza). Az Amatőr Műlovas Kategóriában első helyen Bertalan Szonja szerepelt, második Tóbiás Zselyke, továbbá Biláncsik Mia Rebeka pedig boronzérmes lett. Egyéni-U2 Kategóriában Kecskés Alexa első, harmadik Turai Róza hatodik helyen Balogh Luca Zselyke végzett. Az Utánpótlás-1 Kategóriában ezüstérmes Vincze Liána, bronzérmes Molnár Beatrix. Junior-1 Egyéni Kategóriában Perge Flóra nyolcadik helyen végzett a nagylétszámú mezőnyben. A csapat lova Incitato XVII-4 Indigó, aki a versenyzők munkáját segítette, valamint külön köszönet Farkasné Kovács Ilonának a voltizscsapat edzőjének. Fotó: Császár Fotó
Szöveg és fotók: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad facebook oldala