+36 36 816 233 info[kukac]szilvasvarad.hu

Önkormányzati fejlesztések

Civilház, tűzoltószertár építése

20 millió forintos támogatással

 

2012. novemberében nyújtott be pályázatot LEADER kiírásra (az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre) önkormányzatunk a volt középső iskola felújítására. Az eredményről 2013. júniusában kaptunk értesítést: helyhatóságunk 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztésre, amely eredményeképpen teljes mértékben megújult az épület, civil ház létesült: a volt tantermekből garázsok lettek kialakítva, oktatóterem létesült, új fűtési rendszer épült, a nyílászárókat kicserélték, injektálás technológiával megszűntették a falak vizesedését, vizesblokkok kerültek kialakításra. A melléképületek elbontásra kerültek, új kerítés épült, térburkolatot kapott az udvar, megoldódott a csapadékvíz-elvezetés problémája. Az önkormányzat a fejlesztéshez szükséges önerőt - 20 millió forintot - saját forrásból biztosította. A kiviteli tervek elkészítését, majd a közbeszerezési eljárást követően 2013. szeptemberében elkezdődtek a munkálatok.

 

 

 

 

 

 

A hivatalos átadást 2013. decemberében tartottuk, az eseményről bővebben IDE kattintva olvashat. A HEOL tudósítását ITT tekintheti meg.

 

 

Sajtóközlemény


Civilház, tűzoltószertár és oktatóterem kialakítása Szilvásváradon


Szilvásvárad Község Önkormányzata a településen működő szervezetek életét megkönnyítő fejlesztés megvalósítását tűzte ki célul, amelyhez a Darányi Ignác Terv – Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Falumegújítás és -fejlesztés LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások igénybevételéhez jogcím keretében (Jogcímkód: 6.352.01.01) 19.999.998 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Szilvásváradon 6 civil szervezet működik, közel 400 taggal. Az egyik legnagyobb létszámú szervezetnek, Szilvásvárad Község Tűzoltó Egyesületének közel 60 tagja van. A civil szervezeteknek eddig nem volt összejöveteleik megtartására, valamint a működésükhöz alkalmas helyiség a településen. A fejlesztésben egy 3 funkciós épületegyüttes került kialakításra, amely egyrészt a civil szervezetek házaként működik majd, másrészt az önkéntes tűzoltók eszközeinek tárolását oldja meg. Interaktív kiállításon bemutatja a tűzoltók elmúlt 100 évben végzett tevékenységét, a tűzoltó hagyományok, eszközök bemutatását biztosítja. Az iskolás, ill. az erdei iskolába érkező évi kb. 1000 gyermeknek tűzoltási, tűzmegelőzés oktatási helyszín lesz.

A projekt célja a népi iskolának épült, vidéki kulturális, népi építészeti értékeket magán hordozó elemek megőrzése, a zárópárkány és a lizénák megóvása. A fejlesztés eredményeképpen teljes mértékben megújult az épület: a volt tantermekből garázsok és oktatóterem lett kialakítva, új fűtési rendszer épült, a nyílászárók cseréje megtörtént (3 db szekcionált kapu is beépítésre került), injektálás technológiával megszűntették a falak vizesedését, vizesblokkok kerültek kialakításra. A melléképületek elbontásra kerültek, új kerítés épült, térburkolatot kapott az udvar, megoldódott a csapadékvíz-elvezetés problémája.

Az épület felújításával, új funkciójának kialakításával egy, a fő út melletti nívós, közösségi célokat szolgáló épület jött létre.

Szilvásvárad, 2013. december 19.

Helyi események

Jelenleg nincs közelgő esemény

Elérhetőségek

+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu

Közösség

Facebook

Kövessen minket Facebookon is!

Szilvásvárad anno

Szilvásvárad Anno képekben

Elérhetőségek

Vegye fel velünk a kapcsolatot
3348 Szilvásvárad, Miskolci út 1.
+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu
© 2023 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu