Önkormányzati fejlesztések

A Meggyes településrész fejlesztése

Út- és járdaépítés, csapadékvízelvezetés 110 millió forintos költséggel

November 11. - Ünnepélyes átadás

Szaniszló László polgármester köszöntőjében elmondta: 20 éves álom vált valóra. 65 millió forintos támogatással valósult meg a 115 millió forintos beruházás, amely eredményeképpen az itt lakók elfelejthetik, milyen érzés nyáron porban, télen sárban közlekedniük. Az 1 km megépült járdaszakasz - különösen a 2506-os országos közút mentén - hozzájárul a biztonságos gyalogosforgalomhoz. A megépült csapadékvíz-elvezető rendszer - amely a Béke és Rákóczi utcákban is kiépült - lehetővé teszi, hogy megfelelő formában a csapadékvíz a Szalajka-patakba érkezzen. Fontos megemlíteni, hogy a fejlesztés után a település belterületén az önkormányzati utak 98%-a szilárd burkolattal lesz ellátva, ráadásul ezen útszakaszok közel 90%-a az elmúlt években felújításra került. A project részeként a jövő évben járdaépítés és járdafelújítás zajlik a településrésztől a község központjáig, valamint gyalogátkelőhely létesül az iskola előtt a 2506-os közúton.

 

Horváth László országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke avató beszédében kiemelte: 1987-ben - amikor a településre költözött - még nem gondolta, hogy egyszer ezen a területen lakópark fog állni, s egyszer ilyen beruházást fog avatni. Gratulált az önkormányzat vezetésének, hogy hitel felvétele és kötvénykibocsátás nélkül előteremtette a beruházás önrészét. Kiemelte, hogy jelentős eredmény a csapadékvíz-elvezetés megoldása, hiszen a nyár eleji esőzések éppen a Béke utcában is gondot okoztak, szükség volt védekezési munkálatokra ezen szakaszon. Gratulált a kivitelezőnek, hogy 2 hónap alatt ilyen minőségben elkészült a fejlesztés.

 

Türk Antal tervező emléklapot vesz át Szaniszló László polgármestertől

 

Frenyó Csaba a kivitelező képviselőjeként jelent meg az eseményen

 

A közreműködő szervezet (NORDA) is emléklappal gazdagodott

 

Gál Bertalan műszaki ellenőr szakmailag felügyelte a beruházást

 

Kati Irén a Trend Business Kft. képviseletében vette át az emléktáblát: pályázatírás, projektmenedzsment felsőfokon...

 

Az új útszakaszokat az iskolások versenyekkel avatták fel

 

A HEOL képgalériáját IDE kattintva tekintheti meg.

Az m1 tudítását (5:43-tól) az átadó ünnepségről IDE kattintva nézheti meg.

 

November 8. - Meghívó ünnepélyes átadásra

 

 

Október 29. - Műszaki átadás-átvétel

A mai napon 10 órától került sor a fejlesztés műszaki átadás-átvételére. A bejárás során megállapítást nyert, hogy a beruházás az előrásoknak megfelelően elkészült, a megépült út- és járdahálózat közlekedésre alkalmas.

Időközben a Magyar Közút dolgozói a 2506-os útvonal mentén elkezdték az árok takarítását.

A jövő héten a kivitelező még egyéb, a fejlesztés műszaki tartalmához nem kapcsolódó, külön szerződésben vállalt kötelezettségeinek (tereprendezés, korlátok telepítése, stb.) fog eleget tenni, hogy a településrész összképe minden tekintetben a XXI. század elvárásainak megfeleljen.

 

Október 27. - Befejező munkálatok

 

Október 18. - Befejeződő aszfaltozások, padkázás, tereprendezés

 

Október 18. - Elkezdődött a kopó aszfaltréteg terítése - először a Meggyes utcában

Október 14. - Holnaptól a Meggyes utcában aszfaltoznak

Béke utca - befejező munkálatok

 

Rákóczi utca - a héten itt is végeznek az árokburkolással

 

Széchenyi utca: por helyett első aszfaltréteg - régi álom vált valóra

 

Október 13. - Folytatódó aszfaltozás

Holnap a Széchenyi u. zsákutca része, illetve Szilvásvárad felé eső része kerül aszfaltozásra

 

A Meggyes utcában is elkészül a csapadékvíz-elvezető árok

 

Október 11. - Felgyorsuló munkálatok a jó időnek köszönhetően

A Béke utca egy részén már a tereprendezésé a főszerep

 

Az alsó szakaszon a hétvégére elkészül a kiépített árok

 

A Rákóczi utcában is elindultak a munkálatok

 

A biztonságos gyalogosforgalom egyik eleme: korlát kerül telepítésre

 

Az első réteg aszfalt (AC-22) terítése a Széchenyi u. alsó végén kezdődött

 

Amennyiben az időjárás kegyes lesz a kivitelezőhöz, tovább folytatódik az aszfaltozás. A keddi szünnap után első ütemben a településrész Nagyvisnyó felőli része készül el (Széchenyi - Meggyes), majd a Széchenyi utca a játszótér irányába, illetve a 2506-os út felé.

A munkálatok ideje alatt részleges forgalomkorlátozásra és terelésre kell számítani!

 

Október 7. - Medrek burkolása, csapadékvíz-elvezetés, parkoló építése

 

Szeptember 30. - Járdák aszfaltozása

 

Szeptember 28. - Munkálatok a víz ellen

A legtöbb helyszínen az árkok ásása és burkolása zajlik. Amennyiben az idő engedi, a hét második felében a járdák aszfaltozása is megtörténik. A hétvégi esőzés miatt a Béke utcában a munkálatok átmenetileg fel lettek függesztve.

 

Szeptember 24. - A legtöbb helyen az árkok burkolása zajlik

 

Szeptember 23. - A Béke utcában is elkezdődött a burkolás

 

Szeptember 21. - Jó időben mindenhol zajlanak a munkálatok

A Béke utcában is tisztítják és mélyítik, majd végig burkolják az árokrendszert

 

A legtöbb helyen az árokrendszer kiépítése és burkolása zajlik

 

Szeptember 20. - Burkolás, árokrendszer építése, útfelület képzése

A holnapi napon kezdődik a Béke - Rákóczi utcák csapadékvíz-árkainak burkolása is

 

Szeptember 17. - Helyszíni bejárás

A rossz idő ellenére késő délután több órás műszaki bejáráson és egyeztetésen vett részt kivitelező, tervező, műszaki ellenőr, projektmenedzser és megrendelő

 

Szeptember 16. - Árkok burkolása

 

Szeptember 14. - Profilozás, járdaépítés, átereszek cseréje, árkok ásása

 

Szeptember 13. - Kezdődik az árkok ásása, a út tükrének előkészítése

Az átereszek beépítése után kiépítésre és burkolásra kerül a "beömlő szakasz"

 

Befejeződtek az útszélesítések

 

Szeptember 8. - Kezdődik az átereszek cseréje, megépítése

A héten a "felső szakaszon" is végeznek a szélesítéssel

Sajnos a mai napon nem volt a legkegyesebb az időjárás a kivitelezőhöz, a csapadék ellenére azonban tovább zajlottak a munkálatok. A saras útszakaszokért elnézést kérünk minden érintettől!

A következő 1-2 napban elkezdődik az út pályaszerkezetében elhelyezkedő átereszek cseréje, valamint beépítése. Ezen munkanemek végzésekor napközben több helyen útlezárás várható, viszont az ingatlanok megközelítését minden esetben biztosítani fogja a kivitelező - másik irányból vagy az átereszek felett átkelőhelyek elhelyezésével.

 

Szeptember 7. - Újabb utcában készült el a szélesítés

Az egész útpálya meg lett erősítve, mert minimális alap készült anno

 

Szeptember 6. - Újabb járdaszakasz nyomvonala készült el

Ezen a részen új helyen fog futni az útpálya: a régi nyomvonal magánterületen húzódott, így 10 méterrel elcsúszik a pályaszerkezet

 

Szeptember 3. - A járdák egy részén elkészült a teherhordó réteg

 

 

Szeptember 2. - Zajlanak az útszélesítések

Lassan minden utcában végeznek az útszélesítéssel, padkanyeséssel

 

Augusztus 31. - Lakossági tájékoztató anyag

 

 

Augusztus 30. - Műszaki ellenőri bejárás

 

Minden hétfőn 14 órától kerül sor helyszíni ellenőrzésre

 

Augusztus 28. - Járdaszegények építése

 

Augusztus 27. - Elindult az úthenger is

 

 

Augusztus 26. - Útszélesítés, járdaépítés

A Miskolci út teljes hosszában elkészült a járdaépítéshez kapcsolódó alap, s közben elindult a településrészen belül is a járda vonalának meghatározása: zajlanak a földmunkák. Az útszélesítés elindult a Széchenyi u. Nagyvisnyó felé eső részén is.

 

Az útszélesítések a településrész felső utcáiban történnek, miközben hatalmas "kőkupacok nőnek ki a földből" egyes helyeken a depózásoknak köszönhetően.

 

 

Augusztus 24. - Elkezdődött a járdák építése is, valamint a csapadékvíz-elvezető csatornák burkolása

Első ütemben a Miskolci út mellett kerül megépítésre a járda, egészen a településrész végéig.

Kisebb munkagépek ássák a járdák alapját

 

Depózzák az alaperősítéshez és -szélesítéshez szükséges anyagokat

 

Augusztus 23. - Alapkőletétel, munkaterület-átadás

Szaniszló László polgármester köszöntő beszédében elmondta: régi álmuk teljesül a településrészen élőknek azzal, hogy végre megfelelő és kulturált körülmények között tudják a beruházás befejezésével használni az utakat, kiépülnek a biztonságos gyalogosközlekedéshez nélkülözhetetlen járdák.
Az önkormányzat a tavalyi évben nyújtott be pályázatot a regionális operatív program településfejlesztési kiírására, s nyert 65,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást, amelyhez 50 millió forint saját erőt biztosít. A fejlesztés eredményeképpen megépül 2 km út, 1 km járda, megoldódik a lakóterület csapadékvíz-elvezetése. Kapcsolódó munkálat a Rákóczi és Béke utcák csapadékvíz-elvezető árkainak burkolása. A project részeként a jövő évben gyalogátkelőhely létesül az iskolánál, valamint járdaépítés és járdafelújítás zajlik majd a Miskolci úton.
A beruházással sikerül elérni, hogy Szilvásvárad önkormányzati tulajdonban lévő útjainak közel 100%-a aszfaltos útburkolattal lesz ellátva, ráadásul ezek nagy része – 2 km útszakasz kivételével – az elmúlt években felújításra került. Az útfelújítási program részeként tervezi a helyhatóság sétálóutcává alakítani a Szalajka utcát is, amelyre 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a település vezetése.
Végül köszönetet mondott a projectben közreműködőknek. Türk Antal tervezőnek és csapatának a tervek elkészítéséért, Dr. Turcsányi Dániel ügyvédnek a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatásáért, Halász Károlynak és a TREND Business Kft-nek a fejlesztés menedzseléséért. Jó munkát és csapadékmentes időszakot kívánt a kivitelezőnek, a Dynamic – DTRT Konzorcium 2010 dolgozóinak, valamint Gál Bertalan műszaki ellenőrnek.

 

Horváth László, a térség egyéni országgyűlési képviselője hozzászólásában elmondta: a válság ellenére sikeres éveket zár Szilvásvárad, hiszen rengeteg nagyberuházás zajlott az elmúlt 1-2 évben. Az önkormányzat által generált fejlesztések összértéke meghaladja a 700 millió forintot, amelyhez több mint fél milliárd forint pályázati és egyéb támogatás érkezett a településre. Az elért eredményeket pedig úgy hozta létre a helyhatóság vezetése, hogy sem hitelfelvételre, sem jelentősebb ingatlanértékesítésre nem került sor. Nem is beszélve a magánberuházásokról, amelyek új lendületet adhatnak a község idegenforgalmának.

Horváth László országgyűlési képviselő, Szaniszló László polgármester és Kormos Sándor, a Dynamic Út Kft. ügyvezetője elhelyezi a beruházás alapkövét

 

11 órától sor került a munkaterület átadására, így a kivitelező el is kezdte a munkálatokat: első ütemben a lakóövezet Nagyvisnyó felőli részén zajlanak a munkálatok (útszélesítés, padkanyesés, stb.)

Első ütemben a településrész "felső" szakaszán zajlanak az útszélesítések

 

Augusztus 16. - Meghívó alapkőletételre

 

Augusztus 13. - Projecttábla

 

Augusztus 11. - Helyszíni bejárás, tervegyeztetés

A Dynamic - DTRT Konzorcium 2010 képviselői a helyszínen egyeztették a terveket a megrendelővel, és megállapították: nincs akadálya a több mint 100 millió forintos fejlesztés megkezdésének, augusztus 23-án - a szerződéskötés, valamint az alapkőletétel napján - a munkálatok is megkezdődnek. Amennyiben az időjárás is kegyes lesz hozzánk, a vállalt 60 napos kivitelezési határidő rövidülhet, akár október elejére a munkálatok nagy része befejeződhet.

Ma még száraz időben poros, esőben saras az útpálya. Októberre javulhat a helyzet...

 

Sajnos több helyen megállapításra került, hogy a lakosok engedély nélkül ültettek fákat, bokrokat a járda vagy a csapadékvíz-elvezető árokrendszer útjába (közterületre), így ezeket a növényeket az önkormányzat dolgozói vagy a kivitelező kivágja.

Szintén felszedésre kerülnek azon csapadékvíz-átereszek, amelyek nem megfelelő magasságban vannak, esetleg keresztmetszetük nem megfelelő.

Azon helyeken, ahol az ingatlantulajdonosok felelőtlenül feltöltötték az árkot vagy még nincs kiépített árokrendszer, természetesen megépül a vízelvezetés, viszont az átereszekről a tulajdonosoknak kell gondoskodni!

 

Augusztus 3. - Döntés a kivitelezőről

Hétfőn tartotta rendkívüli ülését a helyi képviselő-testület. A grémium tagjai érvényesnek és eredményesnek minősítették a Meggyes lakóterület út- és járdaépítésére kiírt közbeszerzési eljárást, a pályázat nyertese a Dynamic - DTRT Konzorcium 2010 lett. A beruházás során 2 km út és 1 km járda épül, megoldódik a településrész csapadékvíz-elvezetése. A fejlesztésre 65,4 millió forintot nyert az önkormányzat, amelyhez közel 50 millió forintot biztosít a település önerőként - saját forrásból. A munkálatok várhatóan augusztus végén kezdődnek, s októberre a tervek szerint a kivitelező befejezi az építést. Jó hír, hogy a projekt részeként megoldódik a Rákóczi és Béke utcák csapadékvíz-elvezetése is: a Miskolci úttól a csapadékvíz-elvezető árkokat mélyítik és burkolják a Szalajka-patak medréig, így minden bizonnyal nem fordul elő a jövőben, hogy nagyobb esőzések után nem képesek az árkok a csapadékvizet elvezetni.

 

Helyi események

Jelenleg nincs közelgő esemény

Elérhetőségek

Facebook

Kövessen minket Facebookon is!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Szilvásvárad anno

Szilvásvárad Anno képekben

Elérhetőségek

Vegye fel velünk a kapcsolatot
3348 Szilvásvárad, Miskolci út 1.
+36 36 816 233
+36 36 816 234
+36 36 816 229
info@szilvasvarad.hu
© 2017 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.