+36 36 816 233 info[kukac]szilvasvarad.hu

Hírek

Falugyűlés, közmeghallgatás

Hétfőn tartotta közmeghallgatását és falugyűlését az önkormányzat képviselő-testülete.

A megjelentek beszámolót hallhattak az ez évi eredményekről, feladatokról, a következő évi tervekről, elképzelésekről.

Szaniszló László polgármester elmondta: az ez év is a folyamatos munkáról, beruházásokról, fejlesztésekről szólt. Sikeres volt az év adóbevételek tekintetében is, hiszen az elsődleges adatok alapján emelkedett a vendégéjszakák száma, nőtt az idegenforgalmi adóbevétel, valamint a kiemelt kormányzati lovas beruházásnak köszönhetően tovább nőtt a befizetett iparűzési adó.

2017-ben, az év elején sikeresen üzembe lett helyezve az ASP rendszer a hivatalban, amelynek köszönhetően új informatikai rendszer is kiépült a helyhatóságnál. Elindult a község új honlapja, facebook oldalt létesült a gyors információáramlás érdekében. Az önkormányzat részt vesz a hagyományos közfoglalkoztatásban, valamint diákmunkát is szervezett, de rengeteg, egyén módon is segített a rászorulóknak, családoknak (iskolakezdési támogatás, Bursa Hungarica, Arany János tehetséggondozó program, élelmiszer-adományok, 88 köbméter szociális tüzifa, kedvezményes balatoni nyaralás, stb.). Pályázati támogatással megújult a világháborús emlékmű és környezete, a közúttal együttműködésben új aszfaltborítást kapott a Nagyvisnyó felé vezető útszakasz. Új üdvözlőtáblák kerültek kihelyezésre a településre bevezető útszakaszokra, jelentős összegű támogatásokat kaptak rendezvények, programok. Megújult és bővült a konditerem, 212 millió forintot nyert a helyhatóság a Szalajka-patak mederrekonstrukciójára. Tovább fejlődtek a testvértelepülési kapcsolatok, önerőből megújult (térkővel lett ellátva) a Szalajka utcai bazársor, lassan befejezéséhez közeledik a kiemelt kormányzati lovas beruházás.

A jövő évi tervekkel kapcsolatosan elhangzott: növekszik az idegenforgalmi adó mértéke 350,- forint/fő/éj összegről 400,- forint/fő/éj összegre. Az elmúlt években nem került sor emelésre, miközben az állami kiegészítés drasztikusan lecsökkent. Továbbra is ingyenes lesz a szemétszállítás, a kommunális adórendszerben megmaradnak a kedvezmények. Cél a régi hivatal felújítása, átalakítása pályázati támogatással, a Szalajka rendezvénytér és játszótér kialakítása, a konditerem tetőcseréje és homlokzati felújítása. Az Egri úton a tervek szerint leállósáv épül, megoldódik a csapadékvíz-elvezetés, elkezdődnek a járdafelújítások. Több TOP pályázat vár elbírálásra, egyéb pályázatok is beadásra kerülnek (MVH, testvértelepülési, INTERREG, GINOP). Az előkészülő projektek terén sínbicikli-pálya (Szilvásvárad - Csokvaomány), kerékpárút (Eger - Szilvásvárad), libegő (Kalapat), valamint az Eger által gesztorált Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt szerepel...

Ügyfélfogadás

  • E-ügyintézés

    A képre kattintva elérheti az Önkormányzati Portál oldalát, ahol ügyfélkapujával azonnal használhatja a szolgáltatásokat.

    Gazdálkodó szervezeteknek!
    Tájékoztató a SZEREPKÖRVÁLTÁS fontosságáról!

  • Hétfő: 8.00-12.00, 13.00-16.00
  • Kedd: nincs ügyfélfogadás
  • Szerda: 8.00-12.00
  • Csütörtök: 13.00-16.00
  • Péntek: 8.00-12.00
  • Hivatali kapu:
  • Rövid név: SZVKJ
  • KRID: 405048715
  • Hivatali ügyek esetén ezt az elérhetőséget használják!

Aktuális

Hulladékszállítási időpontok 2024-ban
Letölthető PDF
 

Lomtalanítás megrendelése:
info@pevik.hu

Hulladékszállítási ügyfélszolgálat:
Tel.: +36 36 368 445
Ügyfélfogadási idő és egyéb infó: PEVIK Kft

Komposztálja a zöld hulladékot! Kerülje a tűzgyújtást!
A kerti égetésről, fűnyírásról és egyéb szabályokról tájékozódhat az alábbi cikkben: 
A közösségi együttélés szabályai

 

 

Elnyert pályázatok

Elnyert pályázatok:

EFOP-1.5.3-16-2017-00067
Komplex humán erőforrás fejlesztés a bélapátfalvi járásban

 

Közadatkereső

 

 

Helyi események

Jelenleg nincs közelgő esemény

Elérhetőségek

+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu

Közösség

Facebook

Kövessen minket Facebookon is!

Szilvásvárad anno

Szilvásvárad Anno képekben

Elérhetőségek

Vegye fel velünk a kapcsolatot
3348 Szilvásvárad, Miskolci út 1.
+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu
© 2023 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu