+36 36 816 233 info[kukac]szilvasvarad.hu

Hírek

Új épületbe költözött a bélapátfalvai járási hivatal

A Heves Megyei Kormányhivatal Bélapátfalvai Járási Hivatala 2017 szeptemberétől új helyen várja ügyfeleit Bélapátfalván, a IV. Béla út 34. szám alatt, a volt egészségház épületében.

Magyarország kormányának célja az, hogy az állampolgárok ügyeiket gyorsan, kényelmesen intézhessék, a bélapátfalvai - nettó 85 millió forintból megvalósuló- beruházás is ezt a célt szolgálja.
Az új épületben egy helyen találják meg az ügyfelek a Kormányablak osztályt (korábban okmányiroda), a Foglakoztatási központot („munkaügyi kirendeltség”), valamint a Gyámügyi és Hatósági osztályt. A járási hivatal ez utóbbi osztályán intézhetők a szociális, a fogyasztóvédelmi, a mezőgazdasági, az oktatási és a szabálysértési ügyek is.  
2018 januárjától a családtámogatási ügyek is intézhetővé válnak, továbbá a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársa is elérhető lesz a Járási Hivatalban.
A volt egészségház épületén összesen 340 m2 beruházási munka valósul meg.Deli Liliána, a Bélapátfalvai Járási Hivatal vezetője biztos abban, hogy a napi ügyeiket intéző állampolgárok érzékelik majd a minőségi változást, az állami tisztviselők pedig munkájuk során továbbra is arra törekednek, hogy a lehető leghatékonyabban segítsék a hivatalba érkező ügyfeleket ügyeik elintézésében. A hivatalvezető szerint a teljes járási hivatal városközpontba költözése az ügyfelek megelégedettségére szolgál majd.

A HMKH Bélapátfalvai Járási Hivatala az új helyszínen, IV. Béla út 34. szám alatt 2017. szeptember 7-től várják az ügyfeleket!

(Heves Megyei Kormányhivatal - Kommunikáció)

 

 

Ügyfélfogadás

Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Hétfő

8.00 – 16.30

Kedd

-

Szerda

8.00 – 16.30

Csütörtök

8.00 – 16.30

Péntek

8.00 – 14.00

Hivatásos gondnokok

Fónagy Istvánné

Hétfő

8.00 – 12.00

Gál Éva Edina

Szerda

12.00 – 16.00

Mezőné Bozó Ágnes

Kedd

8.00 – 12.00

Surányiné Takács Melinda

Csütörtök

8.00 – 12.00

     

 

Kormányablak Osztály

Dátum

Ügyfélfogadás                             Sorszámhúzás

Hétfő

7:00 - 17:00                                     7:00 - 16:45

Kedd

nincs ügyfélfogadás

Szerda

7:30 - 17:30                                     7:30 - 17:15

Csütörtök

8.00 - 18:00                                     8.00 - 17:45

Péntek

8.00 – 14. 00                                   8.00 – 13.45

 

Kormányablakban ügyintézés

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy időpontfoglalásra elektronikus úton a  www.idopontfoglalo.kh.gov.hu weboldalon, továbbá az ingyenesen hívható Kormányzati Ügyfélvonalon a 1818 telefonszámon van lehetőség.

Előre bejelentett időponttal nem rendelkező ügyfeleink ügyintézésére a Kormányablakban érkezési sorrendben, sorszámhúzás segítségével, a fenti ügyfélfogadási időben van lehetőség.

Elkészült okmányokat a sorszámhúzás rendszerén keresztül, érkezési sorrendben lehetséges átvenni.

llletékfizetés a Kormányablakban 

Illeték- és díjfizetésre bankkártyával helyben, az ügyintézőknél elhelyezett terminálokon, készpénz-átutalási megbízással a legközelebbi Postahivatalnál van lehetőség.

Bankkártyával történő fizetés az ügyfélfogadási idő teljes időtartama alatt lehetséges.

Az egyes okmányirodák elérhetőségéről, az intézhető ügyekről részletes tájékoztatás áll rendelkezésre

http://www.okmanyirodak.hu/hu/oik internetes honlapon.

A Heves Megyei Kormányhivatal által intézett hatósági ügyekről, a kapcsolódó dokumentációkról a http://www.kormanyhivatal.hu/hu  oldalon, valamint a Kormányablak honlapján érhető el további tájékoztatás http://www.kormanyablak.gov.hu

Elérhetőségek

Hivatalvezetői titkárság

Telefon:

Fax:

36/795-010 

36/795-031

Szociális és hatósági ügyintézés

Telefon:

36/795-020

Gyámügyi ügyintézés

Telefon:

36/795-026

Kormányablak ügyintézés

Telefon:

36/795-273

36/795-252

Hivatásos gondnokok

Telefon:                 36/795-030

 

Ügysegédi  munkarend

Minden héten

Balaton

Mónosbél

Bekölce

Mikófalva

Bükkszent-márton

Nagyvisnyó

Szilvásvárad

    Szerda

8.00 – 10.00

10.15 – 11.15

12.30 – 14.00

14.15 – 15.30

 

 

 

    Csütörtök

 

 

 

 

8.00 – 9.30

10.00 – 11.30

12.00 – 14.00


Bélapátfalva, 2017. szeptember 22.

Deli Liliána
hivatalvezető

 

Ügyfélfogadás

  • E-ügyintézés

    A képre kattintva elérheti az Önkormányzati Portál oldalát, ahol ügyfélkapujával azonnal használhatja a szolgáltatásokat.

    Gazdálkodó szervezeteknek!
    Tájékoztató a SZEREPKÖRVÁLTÁS fontosságáról!

  • Hétfő: 8.00-12.00, 13.00-16.00
  • Kedd: nincs ügyfélfogadás
  • Szerda: 8.00-12.00
  • Csütörtök: 13.00-16.00
  • Péntek: 8.00-12.00
  • Hivatali kapu:
  • Rövid név: SZVKJ
  • KRID: 405048715
  • Hivatali ügyek esetén ezt az elérhetőséget használják!

Aktuális

Hulladékszállítási időpontok 2024-ban
Letölthető PDF
 

Lomtalanítás megrendelése:
info@pevik.hu

Hulladékszállítási ügyfélszolgálat:
Tel.: +36 36 368 445
Ügyfélfogadási idő és egyéb infó: PEVIK Kft

Komposztálja a zöld hulladékot! Kerülje a tűzgyújtást!
A kerti égetésről, fűnyírásról és egyéb szabályokról tájékozódhat az alábbi cikkben: 
A közösségi együttélés szabályai

 

 

Elnyert pályázatok

Elnyert pályázatok:

EFOP-1.5.3-16-2017-00067
Komplex humán erőforrás fejlesztés a bélapátfalvi járásban

 

Közadatkereső

 

 

Helyi események

Jelenleg nincs közelgő esemény

Elérhetőségek

+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu

Közösség

Facebook

Kövessen minket Facebookon is!

Szilvásvárad anno

Szilvásvárad Anno képekben

Elérhetőségek

Vegye fel velünk a kapcsolatot
3348 Szilvásvárad, Miskolci út 1.
+36 36 816 233
+36 36 816 234
info[kukac]szilvasvarad.hu
© 2023 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu